Kitűnő minősítést és több pénzt szeretne idén a BBTE [ 2010-02-02 ]
A beiskolázási helyek száma a magyar szakokon sem csökken
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) stratégiát dolgozott ki a kitűnő minősítés megszerzése érdekében – tudtuk meg Andrei Margától, az egyetem rektorától. Marga tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: szerinte ahhoz, hogy a világ száz legjobb felsőfokú intézménye közé jusson, az egyetemnek 1,5 milliárd eurós költségvetésre lenne szüksége. Azt is megtudtuk: a 2010-es beiskolázási helyek száma még nem ismert, de az biztos, hogy sehol, így a magyar szakokon sem csökkentik a létszámot. Magyari Tivadar rektorhelyettes ugyanakkor elmondta: a magyar szakokon a megerősítés a fő cél. Az intézményvezető szerint a gazdasági válság az egyetemet is érinti: az államtól késéssel érkezik a pénz, amely kevesebb is, mint eddig. Marga elmondta: annak ellenére, hogy állami egyetem, a BBTE a működési költségének jelentős részét saját maga termeli ki. Az idén nyolc karon indítanak új szakokat, köztük magyarokat is.
Balatoni Összmagyar Szabadegyetem [ 2009-06-10 ]
Tavaly megrendezésre került Balatoni Összmagyar Szabadegyetem az idén is meglesz szervezve 8-13 aug. 2009
Hárit féléves közgyülése [ 2009-03-14 ]
Pénteken este tartotta féléves közgyűlését a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT). Két új tagszervezettel bővült, kineveztek két – a HÁRIT-ot képviselő – személyt a MIÉRT hónap végi közgyűlésére, valamint a tagszervezetek beszámolójára került sor.
Sajtóközlemény! [ 2009-02-06 ]
Mi fiatalok sem maradhatunk közömbösek, jogunk és kötelességünk beleszólni szülőföldünk sorsába, abba ahogyan minket kormányoznak...
Erdélyi Labdarúgó Diákkupa [ 2008-12-18 ]
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum már 19. alkalommal szervezi meg az Erdélyi Labdarugó Diákkupát, ahol összesen 10 várost képviselnek a focicsapatok. Sepsiszentgyörgyöt az SMDSZ csapat kepviseli majd. Szurkoljunk nekük.